Sziasztok! A nevem Kim Jaehyun, és életem legemlékezetesebb
kalandját szeretném elmesélni.
18 éves vagyok, idén végeztem el a középiskolát, többnyire
közepes eredménnyel, egyedül angolból és rajzból voltam jó. Angolból egy
felsőfokú nyelvvizsgát is összehoztam tizenkettedik végére, ami utólag nézve
életem egyik legjobb döntésének bizonyult. A rajzoláson kívül szinte semmi nem
érdekel, ezért nem okozott sok fejtörést a továbbtanulás. A Magyar
Képzőművészeti Egyetemre adtam be a jelentkezésemet első helyen grafikusművészi
szakra, ahova csont nélkül fel is vettek, mivel az alkalmassági vizsgán egy
ötletes alkotással sikerült lenyűgöznöm a tanárokat. Most éppen a téli
vizsgaidőszakra készülök. A szüleim nem örülnek ennek túlzottan, azt szerették
volna elérni, hogy tanuljak ki egy „rendes” szakmát, ha már a tanulmányi
eredményeim nem voltak olyan fényesek a gimiben. Úgy gondolják, hogy ebből nem
nagyon fogok tudni megélni, de hát majd csak lesz valahogy. A rajz az életem,
nem akarok mást csinálni. Végül aztán beletörődtek a választásomba.
A nyáron egy igen érdekes ajánlat érkezett keresztapámtól,
aki a Sziget Fesztivál egyik főszervezője. Megkért, hogy tolmácsként segítsem
valamelyik külföldi előadót az idei Szigeten. Tetszett az ötlet, gondoltam, jól
jön egy kis pénz az egyetem előtt. Aztán amikor megnéztem a fellépők listáját,
nem is lehetett kérdéses, hogy elmegyek-e. Ugyanis, mint kiderült, kedvenc
együttesem, a Boyfriend is meglátogatja idén a Hajógyári-szigetet! Ők egy
dél-koreai fiúbanda, és mellesleg istenek egytől-egyig. A stílusuk páratlan,
imádom a zenéjüket, meg amúgy állati jól néznek ki. Legfőképp Youngmin, aki a
legnagyobb kedvencem. Jelenleg kissé a szemébe lógó vörös, tépett haja van,
amibe ha beletúr éneklés közben, feltehetőleg emberek millióinak dobban az
átlagosnál nagyobbat a szíve. Velem egyidős, és ikertestvérével, Kwangminnal
együtt a banda vezető táncosai. A mozgása fantasztikus, hihetetlenül szexi tud
lenni, amikor csak akar.
Mindenáron el akartam érni, hogy a srácok mellé kerüljek,
ezért az összes rábeszélő képességemet bevetettem keresztapámnál, aki nem
ellenkezett. Mikor megtudtam, hogy rábólintott a kérésemre, örömujjongásban
törtem ki, és kissé eksztatikus állapotomban nekiálltam rajzolni. Az alanyom –
természetesen – Youngmin volt. Ezúttal egy korábbi klipjükből, a Boyfriendből
rajzoltam le. Akkor még csak tizenöt éves volt, és elképesztően édes. Szőke
haja az álláig ért, az arca pedig cuki kisfiús bájt tükrözött. Néhány óra alatt
végeztem vele, és elégedetten tűztem ki az íróasztalom fölé a tucatnyi hasonló
alkotás mellé.
A nyár nagy része villámgyorsan eltelt a várakozás jegyében,
és máris elérkezett az augusztus, én pedig a Hajógyárin találtam magam, ahogy
kezemet tördelve vártam, hogy a fiúk megérkezzenek. Tizenegyre rendeltek oda a főhadiszállásra,
de persze már fél tíz előtt megérkeztem. Végül negyed tizenkettő után pár
perccel megjelent a repülőtéri brigád, akiktől át kellett vennem a srácokat.
Elérkezett hát a nagy pillanat. A lábam remegett, a szívem idegesen ostromolta
a bordáimat, de próbáltam valahogy megfegyelmezni magamat. Nagy levegőt véve,
lámpalázasan léptem oda hozzájuk. A párbeszédeket az egyszerűség kedvéért
magyarul írom itt le.
Mindannyian nagyon kedvesek voltak, és amikor kezet fogtunk,
ők is bemutatkoztak – nem mintha szükség lett volna rá –, és rám mosolyogtak.
Youngmin tekintetében mintha egy kis kacérságot is felfedeztem volna, bár
lehet, hogy csak képzelődtem. Mindegy, ez nekem így is jóval több volt, mint
elég, elolvadtam a gyönyörtől.
De azért nem feledkeztem meg a dolgomról sem.
– Én fogok segíteni nektek, amíg itt vagytok. Először talán
megmutatom a szállásotokat. – Hihetetlen, valahogy sikerült értelmes mondatokat
összehoznom, amitől, ha lehet, még jobban zavarba jöttem.
– Köszönjük, az remek lesz. Úgyis megéheztünk az utazás
alatt – udvariaskodott Kwangmin.
A szállás elsőrangú volt. A szervezők előre gyártott
elemekből készítettek a srácoknak egy összkomfortos kis lakosztályt étkezővel,
hálószobával, fürdővel és egy sminkszobával. A fiúk egyből megrohamozták a
hűtőt, az ott talált pizzákat elkészítették a mikróban, és néhány perc múlva
már lelkesen falatoztak, amibe engem is bevontak. Hát, mit mondjak, nem kellett
sokat noszogtatni.
Kaja után ismertettem velük a programjukat. Aznap semmi
dolguk nem volt, másnap este nyolctól koncert, előtte felkészülés és próba,
majd a fellépés utáni délután már el is utaznak. Rendkívül tetszett nekik,
főleg az, hogy nyugodtan lustálkodhattak egész délután. Az invitálásukra ott
maradtam velük, és playstationön játszottunk késő estig. Nagyon sokat
nevettünk, és én fantasztikusan éreztem magam. Soha nem hittem volna, hogy
ilyesmi fog történni velem. Kicsivel tíz óra után már indulni készültem, mert
még be kellett számolnom a főnököknek, hogy minden rendben ment-e. Amikor el
akartam köszönni, Youngmin egyetlen rövid kérdésével visszataszított a
délelőtti állapotomba:
– Nem alszol itt?
– Öhh… Nem lehet… Sajnos mennem kell… még… van egy kis
dolgom. – Azt se tudtam hirtelen, hanyadikán van elseje.
– Ráér az – eresztett el egyet a híres kacsintásai közül.
– De hát… csak hat ágy van… – hebegtem minden bizonnyal
rákvörösen.
– Ne aggódj, megoldjuk azt – nézett rám huncut tekintettel.
– Jobban tennéd, ha inkább aludnál – szólt rá Donghyun, a
banda legidősebb tagja. – Még a végén holnap leszédülsz a színpadról.
Youngmin lebiggyesztette a száját, és sértődött képet
vágott, de nem tartott sokáig.
– Na, majd holnap bepótoljuk – tért vissza az előző
arckifejezéséhez.
Erre már végképp nem tudtam mit reagálni, csak tátogtam,
mint a partra vetett hal.
– Hagyd már szegényt, látod, mennyire zavarba hozod – feddte
meg az öccse.
– De hát olyan édes ilyenkor – mentegette magát amaz.
– Én most megyek – jutottam végre szóhoz. – Sziasztok!
Menekülésszerűen hagytam el a lakosztályt. Ahogy kiléptem az
ajtón, a falnak vetettem a hátamat, és a mellkasomra szorítottam a kezemet. Mit
művel velem ez a pasi? És még csak nem is csinált semmit, csak flörtölt egy
kicsit. Jézusom! Egy jéghideg zuhanyra van most szükségem. Igen, az jólesne.
Másnap délelőtt újult erővel tértem vissza a szállásra, és
elhatároztam, hogy nem hagyom magam. Persze ezt jóval könnyebb volt kitalálni,
mint be is tartani. Youngmin minden lehetséges alkalmat kihasznált, hogy megérintsen,
esetleg valamilyen félreérthető vagy éppen nagyon is egyértelmű megjegyzést
tegyen. Aztán meg jót derült a kislányos zavaromon. Nem mintha soha nem lett
volna dolgom előtte pasival, de mégse esik meg minden nap az emberrel, hogy egy
világsztár udvaroljon neki. Már ha nem csak szórakozik. Bár, így belegondolva…
azt se bánnám. Én ebből csak jól jöhetek ki. De azért így is zavarba ejtő a
dolog.
Csak akkor lett egy kis nyugodalmam, amikor a koncert előtt
pár órával a sminkesek kezelésbe vették őket. Természetesen a saját stábjuk
jött velük Dél-Koreából. Elbűvölve figyeltem, hogy dolgoznak rajtuk az
ecsetekkel, amik nyomán még szebbekké váltak, ha ez egyáltalán lehetséges.
Ezután következett a hajak beállítása. Itt a fodrászok elképesztő mennyiségű
hajlakkot használtak fel, hogy a koncert alatt nehogy akár egy kósza tincs is
rakoncátlankodni merjen. Persze Youngmin nem bírta volna ki, hogy nyugton
maradjon, a tükörből folyton sokatmondó pillantásokat vetett rám, amikor épp
arra néztem, ami bizony elég gyakran előfordult. Ezután a stylistok
következtek, de ezt már nem vártam meg, elindultam a színpadhoz, hogy jó hely
jusson nekem a fotós árokban. Magammal hoztam a gépemet is, hogy később ne
emlékezetből kelljen rajzolnom.
A fiúk háromnegyed nyolckor léptek a színpadra, és hatalmas
üdvrivalgás köszöntötte őket, pedig még csak a hangolást kezdték el. Maga a
koncert kis csúszással kezdődött meg, de a látvány mindenért kárpótolt.
Elsősorban persze a srácoké, de el kell ismerni, hogy a látványtervezők is
fantasztikus munkát végeztek. A fények tökéletes játéka szinte túlvilágivá
tette az isteneket, akik az első pár számot hófehér öltönyben adták elő. A
Janusszal kezdtek, ami az egyik legnagyobb kedvencem tőlük, most is
maradéktalanul lenyűgöztek, pedig sokadszorra hallottam már ezt a dalt. A
második a Boyfriend volt, aminek a refrénje alatt Youngmin végig az én
tekintetemet kereste. Nem volt nehéz megtalálnia, hiszen én is végig őt
figyeltem. A negyedik szám után egy rövid szünet következett, ami alatt ruhát
cseréltek. Ezúttal egy színesebb szettben jelentek meg, a legtöbben valamilyen
mintás felsőben, de Youngmin nem vitte túlzásba. Piros nadrág, fekete csizma és
fekete póló volt rajta, amire egy halványszürke zakót húzott, és kiegészítette
egy hosszú ezüstlánccal. Roppant elegáns és vonzó volt. Fél tíz körül a show a
vége felé közeledett. Az abszolút kedvencemmel, az I Yah-val zártak, amit a
látványosok a színpad előtt levegőbe engedett lángcsóvákkal koronáztak meg. A
közönség hálásan tapsolt, füttyögött, és hosszú percekig skandálta a banda
nevét. Amint tudtam, kiverekedtem magam a tömegből, és visszamentem a fiúk
szállására, ahogy azt korábban megígértették velem. Ők már előttem odaértek, és
szemmel láthatóan átadták magukat a lazulásnak. Hyunseong és Minwoo minden bizonnyal
éhesek maradtak a vacsoránál, mert most egymást falták. Donghyun és Jeongmin
egy-egy pohár ital – feltehetőleg whiskey – társaságában beszélgettek, Kwangmin
pedig a hűtőben matatott. Egyedül Youngmin tűnt kissé feszültnek, miközben a
bejáratot fürkészte.
– Na végre – vakkantott rám, amikor meglátott. – Gyere,
igyunk valamit. Hugi, hozz már egy pezsgőt!
– Hugid neked a… – adott egy tockost a kereken hat perccel
idősebb bátyjának Kwangmin, de a kezében ott volt a kért ital.
Youngmin poharakba töltötte az aranyló nedűt, és hárman
koccintottunk. A második pohár pezsgő közben az ujjai elkezdték felfedezni az
asztalon nyugvó kezemet, majd feljebb indultak az alkaromon. Én a szemébe
néztem, és kacéran megemeltem az egyik szemöldököm. A következő pillanatban
ráhajolt a számra, és engedelmesen szétnyíló ajkaim között átdugta a nyelvét,
ami kisvártatva vitustáncot kezdett járni az enyémmel. Szabad kezével a
fenekembe markolt, és közelebb húzott magához. Ekkor egy másik kezet is
megéreztem magamon, ami éppen a hajamba túrt. Ezt ő is érzékelte.
– Veszed le róla a kezed, öcsi! – mordult rá Kwangminra. – Ő
az enyém!
– Na de bátyó! Mihez kezdjek én itt egymagamban?
– Na, jól van, nem bánom. Gyere te is. – Azzal kézen fogott,
és elkezdett húzni a hálószoba felé. Kwangmin hűségesen jött utánunk.
Ahogy a szobába értünk, Youngmin elkezdett vetkőztetni,
szájával mohón lecsapva a szabadon lévő bőrfelületre. Közben öccse hátulról
hozzásimult, és a nyakát kezdte harapdálni. Pillanatok alatt a nadrág is
lekerült rólam, és kéjes nyögés hagyta el a torkomat, amikor a vörös az ajkai
közé vett. Tudta, mit csinál, néhány perc alatt már a fellegekben éreztem
magam. Ezalatt ujjai is találtak elfoglaltságot maguknak, és belém nyomultak,
gyorsan előkészítve hátsó felemet. Kwangmin a szám után a nyakamat és a
mellbimbóimat csókolgatta szintén nagy gyönyörűséget okozva ezzel. Még mielőtt
elmentem volna, Youngmin abbahagyta a tevékenységét, a hátára feküdt, és az
ölébe emelt. Szándékát felismerve habozás nélkül ráültem a farkára, ami iszonyú
jó érzéssel töltött el. Kwangmin sem tétlenkedett, mohón csókolta
ikertestvérét, aki a kezével kényeztette őt. Ekkor vettem csak észre, hogy
Youngminon még rajta van a póló. Ezt nem tűrhettem el, gyorsan megszabadítottam
tőle, miközben fenekemmel egyre gyorsabb tempót diktáltam. A kiszabaduló
mellbimbói nagyon vonzották a számat, nem is próbáltam ellenállni nekik, és
harapdálni kezdtem őket. Ez szemlátomást felettébb tetszett a vörösnek, mert
egy hangos nyögést eresztett el, majd rögtön utána el is ment. Nem pihent
azonban sokáig, leemelt magáról, és az oldalára fordult, jelezve ezzel, hogy mi
következik. Rövid előkészítés után beléhatoltam, és ez is fantasztikusan jó
volt. Kwangmin sem akart kimaradni a mókából; mögém feküdt, és ő is belém
csusszant, majd erőteljes lökésekkel határozta meg az iramot. Nem tartott
sokáig, öt perc alatt mind a ketten elmentünk.
A gyors, de heves menet mindannyiunkat lefárasztott,
egymáshoz bújva aludtunk el. Hihetetlenül boldog voltam.
A másnap délután túl hamar jött el, nagyon rossz érzés volt
a srácoktól elbúcsúzni. Főleg Youngmintól. Megígérte, hogy meglátogat, amint
tud. Féltem, hogy ezek csak üres szavak, de amikor a többiek előtt megcsókolt,
mégis reménykedni kezdtem. Nem is alaptalanul. Valóban eljött havonta egy-két hétvégére,
ami azért nem volt kis teljesítmény a távolságot figyelembe véve. Hamarosan
járni kezdtünk, és ő a nyilvánosság előtt is felvállalta a kapcsolatunkat.
Szokásunkká vált, hogy amikor egy kis izgalomra vágyunk, Kwangmint is bevegyük
a játszmába harmadiknak. Egy kis változatosság sosem árt.
Így telt hát a középiskola utáni nyaram, amiről nem túlzás
azt állítani, hogy alapjaiban változtatta meg az életemet. Ha valaki egy évvel
ezelőtt ezt elmeséli nekem, minden bizonnyal kinevettem volna az illetőt, esetleg
elküldtem volna melegebb éghajlatra. Erre tessék. Akárki akármit mond, csodák
mégiscsak léteznek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése