Vázlatok #5

Gyilkosság a színpadon

- Óh, de élethű!

- Nézd, hogy vonaglik, mintha valóban fulladozna!

- Nagyszerű színész, csakugyan nagyszerű...

- A legjobbak egyike a táborban, ehhez kétség sem férhet.

Wilson egy utolsó halálhörgéssel elernyedt. Parker elengedte a torkát, és felegyenesedett.
A közönség soraiból zúgó tapsvihar hangzott fel. Kevés mulatságuk volt a bevetések között, és a tábori színház ezek közé tartozott. Ezt most kellőképpen értékelték is.

Csak akkor fejezték be az éljenzést, amikor Parker a zubbonya alól előhúzott pisztollyal fejbe lőtte magát. A lőszer okozta lyukon töménytelen mennyiségű agyvelő fröccsent a fából eszkábált színpadra.

Wilson Parker szeretője volt. Parker épp az ő sátrába igyekezett a színdarab előtti este. A sátor előtt megállva azonban gyanús hangokat hallott odabentről. McRain és Wilson beszélgettek.

- Akkor elszöksz velem? – kérdezte McRain.

- Persze, drágám, megígértem – jött a válasz.

- És mi lesz Parkerrel?

- Majd mérget keverek a kávéjába.

- Rendben. Szeretlek.

Három hét múlva Mcraint, a színdarab harmadik résztvevőjét Johnson tábornok az irodájába hívatta. Ott volt Riddle ezredes is, a tábornok hű fegyverhordozója.

- Üljön le – utasította az ezredes.

Helyet foglalt a tábornok íróasztalával szemben.

- McRain, McRain, McRain... – kezdte a tábornok. Az asztal lapjának szélén üldögélő ezredes a fejét csóválta. – McRain, McRain, McRain. Mi bíztunk magában.

- Csalódottak vagyunk – tette hozzá az ezredes.

- Hová lett a jóindulat a mai világból? Hát már nem lehet megbízni az emberekben?

- Hogy tehette ezt? Ráadásul a saját bajtársával...

- Ha lenne magában egy kis tisztesség, ugyanazt tette volna, mint Parker.

- De hát mit csináltam? – értetlenkedett McRain.

- Hogyhogy mit? Hát maga társtettes Wilson megölésében – vonta fel a szemöldökét az ezredes.

- De hát én nem csináltam semmit!

- Magának tudnia kellett volna, hogy ez nem a színdarab része. De maga ahelyett, hogy közbelépett volna, inkább végignézte a saját bajtársa halálát.

- De hát a szerepem szerint megkötözve feküdtem, bekötött szájjal! Megszólalni sem tudtam!

- Ha igazán akart volna, közbeavatkozott volna.

- Ez itt a Saturday Evening Post legújabb száma – húzott elő egy újságot a tábornok. – Az áll a címlapon, hogy „Gyilkossággá fajult a katonai színdarab”.

- Tagadja, hogy részt vett a színdarabban? – kérdezte az ezredes.

- Nem.

- A gyilkosság a színdarabból lett, tehát aki részt vett a színdarabban, az részt vett a gyilkosságban is, igaz? – nézett rá a tábornok.

- Nem.

- Meghazudtolja az elöljáróját? – csapott le rá Riddle.

- Nem.

- De az előbb azt állította, hogy a tábornok úr hazudik.

- Azt állítottam, hogy téved.

- Figyeljen ide. A tábornok úr tábornok, míg maga egy nyamvadt kis kapitány. A tábornok úr azért tábornok, mert intelligens. Sokkal intelligensebb, mint maga. Tehát neki van igaza.

- De hát...

- Kussoljon! Majd akkor beszéljen, ha kérdezzük! – förmedt rá az ezredes.

- Igenis.

- Nem most mondtam, hogy kussoljon? Fogja már be!

McRain nem szólt semmit.

- Na, erről van szó – biccentett Riddle. – Tábornok úr, szerintem a megfelelő büntetés...

- Kussoljon már! – szakította félbe Johnson.

- Most kussolok, tábornok úr – jegyezte meg McRain.

- Nem maga kussoljon, hanem Riddle! De maga is kussoljon! Elegem van magukból.

McRaint gyilkosságban való közreműködés és elöljáróval szembeni engedetlenség miatt főbe lőtték. Johnsont és Riddle-t kitüntették a gyors, hatékony és eredményes nyomozás lefolytatásáért. Amerika pedig megnyerte a háborút.